III. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia Nagyvárad, 2018. május 4-5.

A Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar megyei szervezete 2018-ban is megszervezi az Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. A rendezvény idén a Látószögek Erdély történetéről címmel kerül megszervezésre

A konferencia szakmai fórum kíván lenni a tágabb értelemben vett Erdély történetével foglalkozó doktoranduszok, doktorjelöltek, PhD fokozattal rendelkező vagy annak megszerzése előtt álló fiatal kutatók és MA hallgatók számára, tanuljanak vagy dolgozzanak romániai, magyarországi vagy bármely más ország egyetemén, illetve kutatóintézetében

Célunk, hogy interdiszciplináris megközelítésben lehetőséget teremtsünk az Erdély történetével foglalkozó fiatal kutatók számára, hogy bemutathassák és megvitathassák eddigi kutatási eredményeiket. Ezért tudományterülettől függetlenül várjuk azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik Erdély történetével kapcsolatos kutatásokat folytatnak.

Az elhangzott előadások írott változatait a lektorált tanulmánykötetben kívánjuk közzétenni.

Jelentkezni 2018. március 24-ig, a konferencia honlapján található jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Helyszín: Nagyvárad

A részvétel ingyenes!