Ezen menüpont három alfejezetében szeretnénk a múlt, a jelen és a jövő Bihar-kutatóit összegyűjteni, életrajzaikat, életútjukat egy-egy kategóriába rendezni.
Az Elődeink részben azon egykori Bihar-kutatók biográfiáit adjuk közre folyamatosan, akikre méltán lehet büszke minden Biharral foglalkozó kutató. Egészen a 18–19. századig próbálunk meg visszatekinteni, lehetőséget adva arra, hogy a különböző életutak megismerésével az érdeklődők a tudományágak, tudományterületek változásába, fejlődésébe is betekintést nyerhessenek.
A Korunk kutatói alpontban szeretnénk helyet adni a jelenleg is aktív, tevékeny kutatómunkát végző tudományos szakembereknek, akiknek Bihar kutatása fontos elemként van jelen a munkásságában.
A Bihari honismeret almenüben kapnak helyet azon személyek, akik nem tudományos területről érkezvén, mégis sokat foglalkozva Biharral, értékes és pótolhatatlan munkájukkal segítették az ismeretterjesztés, valamint a tudományos ismeretterjesztés előrehaladását.
Kérjük kedves kutatótársainkat, hogy az „Önéletrajz küldése” feliratra kattintva töltsék ki adatlapunkat, amennyiben szeretnének honlapunkon regisztrálni