ERDÉLYI KRÓNIKA: AHOL VISSZAKÖSZÖN A MÚLT

A biharkutatás.hu szerkesztősége a kezdetektől fogva támogat minden olyan kezdeményezést, amely a magyarság múltjának feltárására, megismerésére irányul. 2017 januárjában Kolozsváron útjára indult egy új internetes portál az Erdélyi Krónika, amely a legújabb kutatási eredményeket kívánja minden érdeklődő számára elérhetővé tenni.

Lentebb az Erdélyi Krónika bemutatkozását olvashatják a kedves látogatók. Kérjük, hogy keressék fel minél többen az Erdélyi Krónika felületét és adják tovább az új oldal indulásának hírét.

A biharkutatas.hu szerkesztősége sok sikert kíván az Erdélyi Krónikának!

 

A 2017. január elején indult Erdélyi Krónika küldetése, hogy fórumot biztosítson az Erdély történelmével foglalkozó kutatók számára. Egy olyan internetes ismeretterjesztő felület kialakításán dolgozunk, ahol a történészek a szélesebb közönséggel is megoszthatják legújabb kutatási eredményeiket, kapcsolatba kerülhetnek szakmatársaikkal, kifejthetik véleményüket, ugyanakkor a tudományágat illető legfrissebb hírekről és eseményekről is értesülhetnek.

A jelenlegi történelmi portál eredetileg blog formájában Kolozsvár helytörténetével kapcsolatos tanulmányokat és cikkeket közölt (Kolozsvári Krónika néven), ám később a szerkesztőcsapat bővülésével és egy lelkes, fiatal történészgárda összefogásának köszönhetően kinőtte urbánus jellegét, és egész Erdély történetére vonatkozó írásokkal igyekszik a nagyközönség számára a lehető legváltozatosabb ókori, középkori, újkori és jelenkori témákkal szakmai tájékoztatást folytatni. A korábbi blog működtetője a portál alapító ötletgazdája, Fazakas László, aki a portál jelenlegi főszerkesztője is. Innen indult az ötlet, hogy az alapvetően történelemnépszerűsítő információ ne csak szűk körben – a szakembereknek –, hanem a nagy nyilvánosság számára is megosztható legyen. A portál erőssége, hogy ide csak történészek, régészek, művészettörténészek, kutatók és diákok tudományos igényességgel megírt munkái kerülnek fel, olyanok, amelyeket Erdélyben írtak, illetve olyan magyarországi munkák, amelyeket az anyaországi kutatók, szakintézményekben dolgozók jelentettek meg Erdélyről.

Az utóbbi évtizedben több múzeumban is eredményes kutatók dolgoznak, akik munkáikkal jelentősen hozzájárulnak a történelmi szemlélet megváltoztatásához, olyan érdekes, újszerű tényeket tárnak fel vagy hoznak felszínre a régészek, amelyek kiegészítik mindazt, amit a múltról tudtunk. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy sok esetben a különböző városokban dolgozó kutatók, múzeumi munkatársak kevésbé szereznek tudomást kollégáikról, ezért is ezt a honlapot egyfajta szakmai portálnak szánjuk, ahova ezek a munkák felkerülhetnek, és így elérhetővé válik majd nemcsak szakmai berkekben, hanem azon kívül is. A hírek kategóriában nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is nyilvánosan meghirdetett történelmi előadásokat, konferenciákat, fórumokat is népszerűsít a portál.  Mivel a jelenlegi közreműködők között van marosvásárhelyi, csíkszeredai, nagyváradi, kolozsvári munkatárs is, az a szándék, hogy az információhalmazt kiterjesszék majd a székelyföldi, közép-erdélyi és a partiumi városokra is, hosszú távon pedig természetesen Erdély nagyobb településeire. Az arculati elemeket, illetve a Facebook-oldalt kommunikációs és grafikus munkatársak állítják össze és működtetik.

Egy másik próbálkozása a portálnak, hogy az Interjú címszó alatt olyan beszélgetéseket jelennének meg, amelyek egyrészt ismert és elismert történészek, kutatók, régészek életpályáját mutatják be, ugyanakkor helyt adnak fiatal kollégák bemutatásának is. A szerkesztők azt is szeretnék, ha olyan történelemtanárok is jelentkeznének, akik vetélkedőket, a szakmát ismertető, népszerűsítő rendezvényeket szerveznek. Ugyancsak a fiatalabb nemzedéknek szánják azt a felületet is, ahol történelem szakon levő egyetemisták tudományos diákköri vagy akár a középiskolai körökben – megalapozott tudományossággal – megírt dolgozatokat közölnének. A portál erőssége, hogy a hiteles, tudományos megalapozottságú munkákkal megpróbálják ellensúlyozni az áltudományos megközelítéssel világhálóra kerülő historizáló írásokat. A Fórum címszó alatt megjelenő írásokhoz is kizárólag olyan szakemberek szólhatnak hozzá, akik szintén tudományos érvekkel alátámasztott írásban egészítik ki a közölt írást. A portálnak van egy Facebook-oldala is, ahol lehetőség van szélesebb körben is hozzászólni a témákhoz. A portál működési hátterét a kolozsvári székhelyű Erdélyi Krónika Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai (Fazakas László, Ferenczi Szilárd, Fodor János és Gál Zsófia) a portál szerkesztőségi tagjai is egyben. A szerkesztőség munkáját a portál további munkatársai, Tőtős Áron, Olosz Levente, Markaly Aranka és T. Szabó Csaba segítik.

 

Fodor János,

PhD, tanársegéd, BBTE, Magyar Történeti Intézet, Kolozsvár